Magyarország jelenleg közel 10 ezer milliárd forint, 1 millió forint/fő devizatartalékkal rendelkezik. Ez a devizatartalék szinte teljes mértékben az eurózóna országainak államkötvényeiben van. Ezek az államkötvények euróra vonatkozó követelések a kibocsátó állammal szemben. Ezeket az államkötvényeket nyugati jegybankok, elszámolóházak, bankok őrzik a magyar jegybank számára.

A nemzetközi pénzügyi helyzet változatlanul rendkívül bizonytalan. Az eurózónás államadósságok jelentős része jó eséllyel vagy nem lesz kifizetve, vagy csak elinflált értéken lesz kifizetve. Tovább bonyolítja a helyzetet: nem egyértelmű, hogy az eurózóna szétesése esetén milyen pénznemben kerülnek kifizetésre az egyes adósságok.

Az viszont szinte biztosra vehető, hogy egy nagy tabula rasa, egy esetleges újrakezdés esetén a fejlett országok olyan megoldást fognak alkalmazni, amellyel a veszteséget inkább más országokra terhelik. Akárcsak háborús konfliktus esetén, pénzügyi vita kiéleződése esetén is kiszolgáltatott helyzetben van az az ország, amelynek nincs ellenőrzése pénzügyi tartalékai felett.

Hogyan lehet csökkenteni az ingatag nemzetközi pénzügyi rendszer iránti kitettséget? A jelenlegi pénzügyi rendszerben minden pénzügyi eszköz, valamilyen más szereplővel szembeni követelés. Így minden pénzügyi eszköz értéke az adós fél teljesítésétől függ. Ezzel szemben a nemesfémek szépsége többek között abban rejlik, hogy ezek nem valaki mással szembeni követelések, hanem önmagukban képviselnek értéket.

Magyarország jelenleg az összes devizatartalékának mindössze 0,3%-át tartja nemesfémben. Az ország 3 tonna aranytartalékkal rendelkezik, ez egy mintegy fél méter élű kockányi aranynak felel meg.

Ez a mennyiség régiós összehasonlításban is igen alacsonynak mondható: Ausztria 280, Románia 104, Lengyelország 103, Bulgária 40, Szlovákia 32, Csehország 13 tonna aranytartalékkal rendelkezik.

A 2008-as pénzügyi válság, illetve az arra adott válaszok – laza jegybanki politika, köztük megugró jegybanki pénzteremtés – újra előtérbe hozta az aranytartalékok jelentőségét. A tartalékok mennyiségén túl, azok fizikai hollétére is egyre nagyobb figyelem irányul.

A lakosság számára meglepetés volt az a felismerés, hogy a legtöbb ország aranytartaléka nem országon belül van, hanem elsősorban New Yorkban, a New York FED-nél, valamint Londonban, a Bank of Englandnál. További újdonság volt az a hír, hogy több ország az aranytartalékát „kikölcsönözte”.

1971 előtt az arany a nemzetközi pénzügyi elszámolások eszköze volt. Az elszámolások egyszerű kivitelezése érdekében jó választásnak tűnt az aranykészleteket a legfőbb pénzügyi központokban tartani. A pénzügyi rendszerben betöltött központi szerepen túl New York és London biztonságos tárolási helyszínnek tűntek.

Amennyiben az ország az aranytartalékát csak őrizteti, úgy ez folyamatos költséggel jár. Ennek kiküszöbölésére jöhetett az az ötlet, hogy az arany ne heverjen parlagon, hanem az ország kölcsönözze ki azt. A legtöbb ország belement abba, hogy az aranytartalékát kölcsönadja, a fizikai arany tulajdonától megváljon és helyette jövőbeni aranykövetelésre tegyen szert.

A kölcsönügylet szépséghibája, hogy ezzel az ország kockázatot vállal: amennyiben az aranyat kölcsönbe vevő bank csődbe megy, úgy az ország bottal ütheti tartalékai nyomát. Így járt Portugália, amikor a Drexel Burnham Lambert bankház 1990-ben bekövetkezett csődjekor 17 tonna aranyat veszített el.

A kockázatok felismerésével, valamint a közvélemény fokozódó nyomása miatt Németország, Ausztria, Hollandia és Belgium is az elmúlt években úgy döntött, hogy hazaszállíttatja aranytartalékának egy részét. Az aranykészletek biztonságával kapcsolatos aggodalmakat fokozta, hogy a tartalékok kikérése nem bizonyult zökkenőmentesnek.

Németország megdöbbenve tapasztalta, hogy a New York FED – biztonsági okokra hivatkozva – nem engedélyezte tartalékainak részletes leltározását. Amikor pedig Németország az aranytartalékai egy részének hazaszállítása mellett döntött, akkor a FED a szállítást csak hét év alatt vállalta. A FED tovább borzolta a kedélyeket azzal, hogy 2013-ban, az első évi szállításkor Németország nem a saját sorszámozott aranytömbjeit kapta vissza, hanem újraöntött tömböket.

A történelmi és jelenkori tapasztalatok alapján biztonságosabbnak tűnik, ha az ország a tartalékait legalább részben nem más országgal, intézménnyel szembeni követelésekben tárolja más országban, hanem kézzel fogható formában, otthon.

A biztonságot tovább fokozhatja, ha az ország nem csak központilag, hanem szétszórva is tartalékol: az állam támogathatja, hogy a lakosság széles körben jelentősebb mennyiségű nemesfémre tegyen szert.

Az állam eltörölheti a nemesfémek felértékelésére vonatkozó árfolyam-nyereségadót, valamint az ezüstre vonatkozó ÁFA-t, és akár lehetővé teheti, hogy a nemesfémek a pénzforgalom részét alkossák. A szétszórt nemesfém-tartalékolás hozzájárulhat a felhalmozott értékek biztosabb védelméhez.

forrás:Mandiner