Német politikusok felszólították a Bundesbank vezetőit, hogy készítsenek leltárt az ország aranytartalékairól, beleértve a New York-i Federal Reserve Bank alagsorában tárolt 1536 tonnányi készletet is – írja a Der Spiegel.

Az üggyel a német szövetségi számvevőszék is foglalkozott, amely megállapította, hogy a tengerentúlon tárolt aranyat annak tulajdonosai, illetve azok választott képviselői sem tekinthetik meg. A jelentés szerint a Fed „a biztonság és az ellenőrzési eljárás érdekeire” való hivatkozással magyarázza, miért nem készíthető teljes leltár. Ismétlődő kérések után a Bundesbank néhány tisztviselőjének 2007-ben megmutatták a tárolást és az őrzést ellátó létesítményt, őket azonban csak nemesfém-csarnokok előteréig engedték. A Bundesbank végül 2011 májusában újabb lehetőséget kapott, de akkor is csak a kilenc tároló egyikébe léphettek be a képviselői, ahol az ott őrzött aranyrudakból néhányat megmérhettek.

Nemrég a Bundesbank igazgatóságának tagja is járt New Yorkban, ahol – mint a Der Spiegel fogalmaz – benézhetett a trezorok ajtaja mögé. Carl-Ludwig Thiele a parlament költségvetési bizottsága előtt arról számolt be, hogy ott „nem látott papírt, csak aranyat”. Ezzel a kijelentéssel azokat a mendemondákat akarta eloszlatni, hogy a nemesfémet „kikölcsönözték” és a polcokon csak értéktelen visszafizetési ígérvények vannak. A bankár azzal nyugtatta a képviselőket, hogy az ország aranytartalékait „nem kétes üzleti partnerek, hanem nagy tiszteletnek örvendő jegybanki vezetők” felügyelete alatt tárolják. A kételyeket azonban nem tudta eloszlatni, mert a költségvetési bizottság egyik szabaddemokrata tagja, Heinz-Peter Haustein a Bild munkatársának azt mondta, hogy „az aranyat haza kell hozni”.

A Der Spiegel szerint Berlinben riadalmat okozott már a számvevőszék jelentése is, amelyben felszólított egy jobb – minőségi vizsgálatokat is tartalmazó – leltár összeállítására. A német központi banki vezetők ugyanis évtizedeken keresztül megelégedtek amerikai kollégáik írásos jelentésével, amelyben azt állították, hogy az arany ott van, ahová eredetileg betárolták. A szövetségi számvevők azonban rámutatnak, hogy az aranyrudak tételes, számozott felsorolását tartalmazó legutolsó jelentés 1979-1980-ból származik.

A kételyeket eloszlatandó Jens Weidman Bundesbank-elnök körbevitte az intézmény frankfurti trezorjában az ügy rendezését leghangosabban követelő parlamenti képviselőt. Peter Gauweiler, a bajor CSU tagja példaszerűnek mondta, ahogyan a Bundesbank a belföldi készleteket tárolja és nyilvántartja. Már csak ezért is furcsállotta ugyanakkor, hogy az intézmény nem néz a külföldön őrzött készletek után. A teljes német aranykészlet mennyiségét a Der Spiegel 3396 tonnában jelölte meg. Ebből 1036 tonnát őriznek a Bundesbanknál Frankfurtban, 1536 tonnát a New York-i Fednél, a Banque de France trezorjában 374 tonna, a Bank of England kincstárában 450 tonna található. A készlet az amerikaiaké után a második legnagyobb a világon. A Bretton Woods-i rendszerben részt vevő államok 1971-ig aranyban számolták el egymás között a folyómérleg egyenlegeket. A már akkor is meglévő, hatalmas német kereskedelmi többletek nyomán ezrével kerültek – közöttük amerikai – aranyrudak német tulajdonba, amelyek egy részét azonban külföldön tárolták. A németek valamikor 1970 tájékán álltak el attól, hogy a kolosszális dollár-hegyek fejében aranyat követeljenek.

A Der Spiegel tudni vél legendákról, amelyek szerint a németek már a hidegháború éveiben is kérték az aranyukat. Az amerikaiak azonban megfenyegették őket, hogy kivonják csapataikat, aminek nyomán Nyugat-Németország – a jelentős aranykészleteivel együtt – nagyrészt védtelenül állt volna a Vörös Hadsereggel szemben. (Egyes források szerint a Bank of Englandtől az európai monetáris unió létrehozatalakor mintegy 900 tonnát repatriáltak Németországba, nagy titoktartás közepette.)

A Der Spiegel további legendákat is említ, amelyek szerint a német arany egyszerűen eltűnt már, vagy kikölcsönözték. Ez utóbbi ügyletekre néhány éve más publikációkban is utaltak, olyan formában, hogy a – tárolás során kamatot nem hozó, sőt őrzési költségekkel folyamatosan terhelt – nemesfémet „carry trade” formájában átvették, majd pénzre váltva befektették. Ha ez így történt, akkor kérdéses, hogy a visszaszolgáltatás céljára súly szerinti vagy érték (piaci ár) szerinti egyenértéket kötöttek ki. Ez utóbbi variáns – a nemesfémárak jelentős megemelkedése miatt – jelentős súly szerinti veszteséget okozna a kölcsönadónak.

A Bundesbank egyébként védekezik a maradéktalan hazaszállítás követelésével szemben. Az érvelése szerint az aranyrudak vagy tömbök külföldön tartása révén amolyan biztonsági vagy ütköző-készlet alakítható ki, amelyet a valutarendszerek súlyos zavarai esetén helyben fel lehet használni fizetési célokra. Odahaza Angela Merkel kancellár nemrég utasította el néhány EU-tagállam indítványát, amely szerint a német aranytartalékokat euro-kötvények biztosítékaként kellett volna lekötni. A készletek eladását Roman Herzog korábbi elnök indítványozta abból a célból, hogy a bevételekből megteremtsék az időskori ápolás tőkefedezetét. Egy szabaddemokrata politikus természeti katasztrófák idejére szolgáló alapot, Ernst Welteke, a Bundesbank korábbi vezetője pedig nemzeti oktatási alapot képzett volna az aranyeladásokból. Ezek az elképzelések azonban ellenállásba ütköztek és elhaltak.